Kezdőlap Megrendelés Részletek a könyvből Könyvbemutató A szerzőről A kiadóról Kérdések, észrevételek Vélemények a könyvről
Részletek a könyvből
Előszó
Könyvem személyes élmények, tapasztalatok alapján
készült, s azon túl, hogy reményeim szerint kellemes
olvasmányélményt jelent annak, aki belepillant vagy
végigfut rajta, szeretné átadni azt az érzést, azt a hangulatot,
amit írója és barátai prágai utazásaik során tapasztaltak
és tapasztalnak mind a mai napig. Ez a könyv nem
az útikönyvek precizitásával veszi sorra Prága legfontosabb
műintézményeit, és nem is mindig követi a városépítészet
logikáját. Inkább szeretné bemutatni azt a közeget,
amelyet a prágai – vagy általában a cseh – kocsma,
a hospoda megtestesít, s akár még a cseh ember lelkéből
is megérthetünk egy keveset a végére.
A tradicionális cseh kocsma ugyanis egy jelenség.
Olyan közéleti intézmény, mely nálunk, magyaroknál
nemigen létezik. A cseh kocsmába az emberek nem inni
járnak, hanem élni. Beszélgetni, társadalmi és magánéleti
kapcsolatokat ápolni, gondolkodni, vagy csendben méláz-
ni, de mindenképpen a közösség részévé válni. Isznak is
közben, ez igaz, de ez az ivás nem ugyanaz, mint nálunk
a vasúti restiben. A tízfokos sör a cseh ember számára a
kisdedkort követően alapvető élelmiszerré válik. Csúnyán
lerészegedni nem igazán lehet tőle – illetve igen, de addigra
a hospoda általában bezár. A tízfokos sör felszabadítja
a gondolatokat, serkenti a kreativitást, az emberek közti
kommunikációs gátakat pedig lebontja. A tízfokostól nemigen
lesz senki masszív alkoholista, orvosok távollétében
akár még a „májbarát” jelzőt is ráaggathatjuk. Teljesít
ugyanakkor egy fontos küldetést: nem engedi elidegenedni
az embereket. A cseh kocsmában jó a hangulat és nincsenek
társadalmi különbségek. Mivel szokás az asztalokhoz
odatelepedni akkor is, ha ott már ülnek, könnyen egymás
mellé kerül a minisztériumi főosztályvezető és a kéményseprő,
az alanyi költő és a rakodómunkás (a kettő
egy személyben is megtestesülhet), a polgármester és a
postás. Sörözés közben eltűnnek a rangok és a vagyoni
különbségek – húsz-huszonöt koronát a felsoroltak bármelyike
ki tud fizetni – érdektelenné válnak az esetleges
kiváltságok, mindenki egyenlő. És az emberek beszélgetnek.
Ily módon olyan össztársadalmi kommunikáció és
információáramlás valósul meg, mely az embereket közelebb
hozza egymáshoz. A közösség ügyei iránti közöny
kizárt, pedig ha nincs forradalmi helyzet – ami
Bohémiában ritkaság – a ránk jellemző lánglelkű és megalkuvást
nem ismerő politizálás szinte ismeretlen.
Ha figyelmesen és kitartóan megpróbáljuk megismerni
ezt a közeget, még nyelvtudás híján is ráérezhetünk a
hospoda szó jelentésére. Ha a kedves olvasó átfutja e kötetet,
talán gazdagabb lesz egy impresszióval minderről,
s amikor személyesen is ellátogat a Moldva partjára, egy
žižkovi vagy smíchovi kiskocsmába, tudni fogja, hogy mi-
ért is érzi olyan jól magát, mi okozza azt a harmóniát,
nyugalmat, ami körülveszi és áthatja. A könyv egyes fejezetei,
illetve fejezeteken belüli egységei igyekeznek olyan
sorrendben tárgyalni a helyszíneket, hogy azok egy-egy
túra során részben vagy egészben végiglátogathatók legyenek,
földrajzilag és logikailag valamennyire kövessék egymást.
De a szerző nem akar itinert adni az olvasó kezébe,
és főleg nem akarja megkötni azt: a prágai kocsmázásban
a csapongás, az eltévedés, a véletlenszerűség a legszebb,
amikor fogalmunk sincs, hogy honnan hova tartunk, hol
meddig maradunk, mikor mit eszünk, és végül: hogy találunk
vissza a szállásra.
A bemutatott kocsmák felkeresése hat-nyolc évig tartott.
A szerző közel két évtizedes prágai tapasztalatait
nem helyben lakva, hanem utazóként szerezte, egyedül
vagy baráti körben, összesen nyolcvan-kilencven alkalommal
felkeresve a Városok Anyját, alkalmanként két-három
napra, olykor kicsit hosszabb időre. Ezalatt természetesen
sokat változott a vizsgált közeg. Kocsmák szűnnek meg,
épülnek át, váltanak profilt és célközönséget, sörmárkák
nyernek vagy veszítenek teret a piacon, és természetesen
az árak sem állandók. Az a sör, ami 2000-ben még tizennégy
korona volt Libeňben, Prága egyik külső kerületében,
a szerkesztés lezárásakor húsz korona
körül is lehet, vagy még több. Árakkal
éppen ezért nem nagyon fog
találkozni az olvasó, árszintekkel
már inkább.
Másik jellemzője e kötetnek
a szubjektivitás. Egy-egy kocsma
mindenkinek mást jelent,
mindenki másmilyennek látja,
mást érez benne. Napszaktól,
vendégkörtől és ezernyi tényezőtől függően
értékelhetünk egy kocsmát homlokegyenest
különbözően is. A szerzőnek és
baráti körének ráadásul van egy sajátos
preferenciája kocsma téren: nem szeretik
a turistáknak szóló, drága, lehúzós mű
helyeket. Odavannak viszont a csendben
morajló, olykor füstös-piszkos külvárosi
helyekért és azok közönségéért. Természetesen
eme vonzalmat nem köteles magáévá tenni
senki, az ízlések a kocsmák tekintetében is lehetnek
egészen különbözők! A kötet tehát súlyosan elfogult
bizonyos értékek mentén vagy éppen ellen. Ennek
ellenére jelenthet egyfajta orientációs információbázist
mindazoknak, akik a kocsmográfia művelőinek sorába
lépnek.
Na de mi is az a kocsmográfia? Eme új keletű „tudomány”
az etnográfia segédtudománya: arra vállalkozik,
hogy népeket, embereket kocsmakultúrájuk mentén igyekezzen
megismerni és bemutatni. A kocsmográfus kitartó
terepmunkával felkutatja és megismeri a tudományos
szempontból releváns helyszíneket, tapasztalatait összegzi,
s ha kedve tartja, publikálja. A bohém kocsmográfia
eme tudományos munka csehországi művelőinek, például
e sorok szerzőjének speciális szakterületét jelöli…
Hagymásy András
kocsmográfus
U Kocoura
(Nerudova 2.)
A Kisoldali tér jobb felső sarkán indul felfelé a Nerudova
utca, mely hajdanán a királyi koronázási menet útvonalának
része volt. Ennek a legelején, a jobb oldalon található
a befelé lépcsőzetesen emelkedő Kandúrunk, a régi megbízható
kocsmák egyike! A Prágában kevésbé elterjedt
Budějovický Budvar mellett Plzeňský Prazdroj garantálja
a hegymászás okozta szomjunk átmeneti kioltását. De rábízhatjuk
magunkat a barna Třeboňský Regentre is, mely
szintén az iható fajtájú sörök közé sorolható. A WC az
utóbbi években a sajnálatos felújítás nyomán elvesztette
hajdani pisilővályúját, szappan és papírtörölköző azonban
van – használjuk bátran mindkettőt: itt úgyis enni fogunk!
Mégpedig a ház specialitását: Špekově knedliky s uzeným
stehnem, dušeným zelím a smaženou cibulkou. A füstölt
csirkecomb egyre drágábban ugyan, de stabilan hozza a
formáját, panasz sosem volt rá, és a hozzá járó szalonnás
knédli sült hagymával és káposztával az igazi gasztronómiai
műértők igényeit is kielégíti. A füstölt csirkecomb annyira
bejött, hogy többféleképpen is szerepel az étlapon. Egy
adag felvesz átlagban két korsó sört. Az evőeszközöket itt
még a hagyományos módon, szalvétába csavarva hozzák.
Az ókocsmai hangulatot fokozza a műemléki kő ajtókeret
az első és a második bugyor között, de a kovácsoltvas
lámpák kölcsönözte elegancia sem okoz sörrel le nem
küzdhető konfúziót a belsőépítészet hozzáértőinek. Az
első bugyor a kevés számú megmaradt törzsvendég természetes
élőhelye – vakuvillanás, mobilcsörgés és hangos
szó kihalásukat eredményezheti, aminek egyenes következménye
az árak intenzív emelkedése lenne – a felsőbb
kettő egyre inkább a turistáké, de talán még nem zavaró
mértékben. Hiába fekszik a kocsma a Kisoldali térről a
Hradzsinba vezető zarándokút mentén, az embernek egyelőre
nincs gyorsbüféérzése. A személyzet évek óta állandó,
és a bejáratnál söralátétért ugráló vendégkutyát sem
csak egyszer látta e sorok szerzője. Súlypontemelkedése
mint Michael Jordan-é…
U Staré Poštý
(Opletalova 17.)
Vörösre pácolt fabútoros, klasszikus kocsmára bukkanunk
az Opletalova utcában, nem messze a Vencel tér
„fenti” végétől. A Régi Postában fekete-fehér sörgyári fényképek
csinálnak hangulatot a Staropramenhez (12°).
Az asztalok a napi bármilyen meccsre vágyó törzsvendégek
számára kivétel nélkül lefoglalva már a korai órán, így
aztán egy gyors sör megfogyasztásának lehetőségéhez is
túl kell haladni a „Pivo prosím!” (Sört kérek!) szintre kiterjedő
cseh nyelvtudást, sőt az ennél nagyságrendekkel
fontosabb mondat – „Ještě jedno pivo prosím!” (Még egy
sört kérek!) – sem elegendő, a pincér ugyanis hajthatatlannak
mutatkozik. Kezdetben. De aztán győz a józan ész
és a kutatói állhatatosság, így a kitartó embernek lehetősége
nyílik megismerni a hely szellemét: egy százötven
kilósra nőtt, lila hajú, flitteres ruhás, erősen középkorba
hajló hölgyszerűséget. Ha látunk egy embert az egyik
sarokban egy nagyobb agyagtömbön munkálkodni, biztosak
lehetünk benne, hogy Jehuda Löw ben Besalel rabbi
kései utóda a látványon felbuzdulva Gólem női párjának
Uterus
(Lipová 2.)
A Prága leve című fejezetben tárgyalt Pivovarský Důmtól
néhány tucat lépést kell csak megtennünk kínzó szomjúságunk
azonnali enyhítése érdekében, s ha már látjuk a
Szent Katalin-templom tornyát, megérkeztünk! A kocsmaépület
közvetlenül a kórház sarkával átellenben található.
A helyiség – hűen nevéhez, ami latinul anyaméhet jelent –
valóban zavartalan oltalmat nyújt törzs- és alkalmi vendégei
számára. Előbbiek némelyike nem kizárt, hogy akár
már a kilencedik hónapját tölti ott – ránézésre megállapítható,
hogy csak sectióval hozható napvilágra, úgy befészkelte
magát. A Gambrinus és a némileg drágább Plzeňský
Studěntský Klub
(Koněvova 202.)
A Koněvova utca nevét – ha eddig nem tettük volna –
jegyezzük fel emlékkönyvünkben, az oldal sarkát hajtsuk
be, és írjuk rá, hogy „TITOK!”, hiszen olyan kincsestára
ez a prágai vendéglátó-ipari szektornak, hogy a kultúrszomjvezérelt
kutató úszhat a boldogságban, mint
Dagobert bácsi az aranypénzben, ha erre téved. Először
is szemléljük meg útközben valamelyik zárva tartó műintézmény
teraszán a lopás ellen leláncolt másfél mázsás
kőlábú asztalokat. Ezek biztosra mennek… Kicsit arrébb,
a Károly Egyetem közgazdaság-tudományi fakultásának
kollégiuma – mint pigmeus a cecelegyet – vonzza magához
a sörivó helyeket. A koncentrált kereslet kielégítésére
a szomszéd panelház tövébe települt a névválasztásával
egyben piacszegmentációt és célcsoportképzést is megvalósító
Studěntský Klub. Tudóscsoportunk közgazdaságtudományi
előtanulmányokkal is felvértezett tagjai számára
a keresleti piac eme iskolapéldájának tanulmányozása
legalább akkora örömet okozott, mint a csocsóasztal
látványa. A 10°-os és a 12°-os Staropramen fogyasztása
már csak hab volt a tortán: a bizonytalan elhelyezkedésű
mellékhelyiség felkeresése során ugyanis a szűk keresztmetszet
jelensége is tanulmányozhatóvá vált…
Hostinec Na Pěšinách
(Na Pěšinách 38.)
„A napfényben úszó söntés a libeňi mennyország.” Hrabal
akár itt is szerezhette életre szóló élményét: a belső helyiség
kis ablakain beszűrődő fény úgy veszi körül a régi
zongorát, hogy talán meg is szólal egyszer, amikor csak
törzsvendégek vannak, s meghitt mélázásba menekül
mindenki. A névadó Na Pěšinách utca 38-as száma alatt
fogad bennünket az aprócska ház, benne a legkiválóbbak
közül való kocsmával. Az Ösvényen tovább ott a strand,
mely elnyűtt testünknek kívülről hozhat gyógyírt, belülről
pedig próbáljuk a tízes Gambrinust! A bejárat után pár
lépcsőn balra kis söntésbe botlunk, egy-két állandósággal,
majd jön a kocsmatér gömblámpákkal a hetvenes évekből,
pepita függönyökkel, festményekkel, kis szoborfülkében
nagy szakállú, kalapos, vándorbotos bábuval. A Švejk-kötetekből
ismert Lada-karikatúrák, egy katonaportré,
dartstábla – és sörkaptával máris élvezhetjük a libeňi
capricciót. Ne kapkodjunk, itt érdemes hosszabban
elidőzni, enni is akár – ajánlott a barna sörös mártásban
sült krinolin – hallgatni és nézni az embereket, akik
természetes nyugalommal kabátolnak le, hogy hétköznapi
ebédjüket néhány sör mellett, újsággal elköltsék, közben
egy-két szót váltva ismerős idegenekkel, mint húszharminc
éve minden nap. Helyesen mondta Bohuš bácsi
Kopřivnicében: „Jobb inni egy kis kocsmában, mint
dolgozni egy nagy gyárban.” Ezt vallhatta a betérő öreg is,
kétbotos vonszolmány. Számos üres asztal, egyiknél
többen – magunk is – az ablaknál, a hosszú bútor két
végén csoportosul a két társaság majd összeérve. A bácsi
– igen nehezen mozog – bekéredzkedik a középen üresen
maradt helyre. Ezt szokta meg, lehet, hogy gyerekkorában
is ott ült már, szemben vele apja, nagyapja sörözhetett
tán, nincs őneki kedve újhoz, ha bevált a régi. Fantát
iszik, knédlit eszik – ez utóbbi talán segít – majd udvariasan
köszön, s negyedóra alatt kibotorkál.
Ha meg kell öregedni, én Libeňben szeretnék…