Pragai kocsmakalauz

Hagymásy András, a könyv szerzője és Asztalos Tamás író, aki a kötetet bemutatta

Podkrkonošský speciál tmavý

hhh

Az Alinea Kiadó gondozásában megjelent Hagymásy András: Prágai kocsmakalauz című könyvének bemutatóján nagy tisztelettel köszöntöm Önöket, teszem ezt kitüntetett tisztelettel ma, e nevezetes esemény alkalmával!
Az Alinea Kiadó elsősorban a "Pénz, gazdaság, üzlet" témakörbe sorolható könyvek kiadásával foglalkozik, bár emellett borokkal kapcsolatos könyveket is kiad. A Borháború című könyvük Franciaországban elnyerte Az év tényfeltáró könyve-díjat. Bízom abban, hogy „A Prágai kocsmakalauzzal” a kiadó, egy újabb helyes irányt talált meg.
Kötetünk, mint tárgy, igen gusztusos, jó kézbe venni, belepörgetni, kellemes érzés a gondosan kiválasztott színeket magunkhoz engedni. A tördelés visszaadja a kocsmai jegyzetelések képét, a kocsmák leírása balra zárt, ahogyan írunk, a betétek kurziváltak, a bevezetések léniával díszítettek. A belívek megfáradt sörhab színe és Takács Ildikó barna színű grafikái minden harsány színek iránt fogékony embert visszaterel a pasztell színek szeretetéhez. A grafikák hangulata, mint belülről kiterebélyesedő indaszál simul a szövegek füzérére.
Mégis, ki az az ember, aki ezeket a szövegindákból kibontakozó szövegfüzért, mint sörfőző a malátát kiérlelte, ki az az ember, aki gyengéden 246 kocsmát mutat be a saját maga által megszűrt sörökön, vagy ha úgy tetszik, megszelt habokon keresztül?
Hagymásy András ars poeticáját Bohuš bácsi Kopřivnicéből igen szabatosan már korábban megfogalmazta: „Jobb inni egy kis kocsmában, mint dolgozni egy nagy gyárban.” Szerzőnk, ha ezen idézetet követően még nem jöttek volna rá, elmondom, marketing és szolgáltatásmenedzsment szakon diplomázott közgazdász, illetve újságírói végzettséggel rendelkező szakember, egy nemzetközi távközlési cég magyarországi kommunikációs igazgatója, akinek egyébként, mint ahogyan az a mesékben szokott lenni a rendes igazságos királyokkal, két kimenőruhája van. Az egyik a mindennapi viselet, a munkaruha, a hibátlan vasalású öltöny, patyolat ing és derűs nyakkendő, míg a másik egy álruha, igaz ez jelen esetünkben inkább a valódi öltözet: a kutatópulóver által meghatározott, farmernadrág, dzseki és hátizsák.
Hagymásy András 1991-ben járt először Prágában. Ez a kései kezdés elnézhető neki, hiszen még elég fiatal, de vigyázat! a kilencvenes évek második felétől kezdve rendszeres látogatója Csehországnak, durván százszor járt Prágában, s Bohémiában töltött napjai összességében mára már meghaladják az egy évet. Kocsmográfiai kutatásait 2000-ben kezdte, gyűjtőmunkájának eredményeit 2002. óta publikálja a www.tychobrache.hu internetes oldalon. E nem teljesen szokványos tevékenysége mellett, alkotó tagja a Fekete Ökör Baráti Körnek. Hagymásy András e festők, fotósok, írók alkotta kör által létrehozott, „A Hrabal-galaxis pillanatképei” című kiállítás egyik alkotója.
De mi is ez a nem teljesen szokványos tevékenység, nevezetesen a kocsmográfia? Mielőtt konkrétan keresnénk a választ a kérdésre, tekintsünk vissza úgy két évtizednyit, s vegyük számba a Prágai kocsmakalauz magyarországi előzményeit!
1989-ben Polgár László és Simkó György: Prágai sörkalauz címmel megjelentette a magyarországi cseh-és Prága barát társadalom Kocsma- illetve Sörbibliáját. A 33 kultikus prágai söröző bemutatásába a szerzők beleszőtték a cseh szépirodalom, a cseh történelem, a sörgyártás, a legendák és érdekességek sorát. Ezzel újrateremtették és új alapra helyezték a magyarországi kocsmaleírást, mondjuk így, a kocsmográfiát. Nevezettek alapművüket, Průvodce pražskými hospodami címmel, bővített repertoárral, Prágában 1991-ben csehül is kiadták.
Köztes-Európa átalakulási folyamata megzavarta, talán inkább nem hagyta változás nélkül, az oly sokáig állandónak hitt, prágai kocsmavilágot sem. Erre a kihívásra válaszolt az elmúlt években a Kocsis Péter, Kovács Gábor, Marton Jenő, Szénási Antal, Szokolay Zoltán és Vétek György által alkotott kutatótársaság, Sörmentén Prága című köteteikkel. Az első majd második javított és bővített kiadást, amelynek napjainkban is folyik további aktualizálása, mindannyiunk örömére, remélhetőleg rövidesen a harmadik kiadás formájában vehetjük kezünkbe. 2007-ben napvilágot látott a Kocsis Péter, Marton Jenő, Vétek György szerzői hármas Sörmentén Csehország című sörkalauza, amely a vidéki Csehország szerelmeseinek elhagyhatatlan útitársa lett.
Mi hát a kocsmográfia?
A kocsmográfia egy sajátos és komplex kutatási módszer. Egy olyan kutatási módszer illetve gyakorlat, melynek alapja a résztvevő megfigyelést középpontba állító terepmunka. Természetesen ennél lehet egyszerre kevesebb és sokkal több is. Egy határozott célképzetet vélelmezek, amely a kocsmával kapcsolatos jelenségek lehető legmélyebb megértésére és interpretációjára törekszik. A „résztvevő megfigyelés” egyfajta együttélést feltételez: nyelvismeretet, kultúra ismeretet, helyismeretet. A kocsmográfiát megragadhatjuk úgy is, ahogyan Hagymásy András fogalmaz, a néprajz részeként, segédtudományaként. Segédtudományként azonban oly sok egymáshoz illeszthetetlen világot föltáró tudományt szór serpenyőjébe, mint a gasztronómia, a belsőépítészet, a művészettörténet, a történelem, a nemzeti és népi legendárium, az irodalomtörténet, s a művelődéstörténet egyéb szegmentumai, valamint az esztétika és a toalettológia.
Tekinthető-e tudománynak a kocsmográfia?
Akadémikus megközelítésben, a maga teljességében, nem, hiszen a kocsmográfia nem törekszik a tudásnak, azaz az episztémének és a vélekedésnek, azaz a doxának táramérlegen is mérhető megkülönböztetésére. Nem tekinti kizárólagos eszköznek a racionális érvelést, s csupán részben törekszik arra, hogy a dolgokat olyannak mutassa be, amilyenek azok valójában. A kocsmográfia legbelsőbb tulajdonsága, hogy a valót a szubjektumon áteresztve, esetenként átlényegítve a maga egyedi és egyszeri komplexitásában vagy meghatározó részletében, objektív és szubjektív elemeinek keverékében mutassa be. A kocsmográfia tárgya a kocsma, s a kocsma olyan, mint egy folyó, kétszer nem lehet ugyanoda belépni. Mindez persze egy csalfa szereplőnek, az Időnek köszönhető, mert az Idő, mely kizárólagosan az emberi szubjektum sajátja, így kényszere, mentsvára és végzete is egyben, természete által kiérleli azt a csodát, ami a régi-új tapasztalatok, emlékek, vágyak és a megismételhetetlen megismételhetőségébe vetett remény érzésével teszi élhetővé az életet. De az élet több, mint a tudomány.
E gondolat kapcsán érdemes magát a Szerzőt idézni, hogyan is vélekedik a könyvéről!
„A könyv műfaját egyébként én is nehezen tudnám meghatározni – írja András – szándékosan nem akartam szimpla útikönyvet, mert olyanból rengeteg van a piacon, s létezik sörkalauz is. Az útikönyvírás és az irodalom határmezsgyéjén szerettem volna mozogni, s kicsit olyan képet festeni a városról, amely a hétköznapi turistának nem lenne nyilvánvaló egy-két prágai utazás után. A hivatalos Prága mögé akartam bekukkantani.
Könyvem személyes élmények, tapasztalatok alapján készült, s azon túl, hogy reményem szerint, kellemes olvasmányélményt jelent annak, aki belepillant vagy végigfut rajta, szeretné átadni azt az érzést, azt a hangulatot, amit írója és barátai prágai utazásaik során tapasztalnak mind a mai napig. Annak a közegnek a bemutatására törekedtem, amelyet a prágai, vagy általában a cseh kocsma, a hospoda megtestesít. A tradicionális cseh kocsma ugyanis egy jelenség. A cseh kocsmába az emberek nem inni járnak, hanem élni. Beszélgetni, társadalmi és magánéleti kapcsolatokat ápolni, gondolkodni, vagy csendben mélázni, de mindenképpen a közösség részévé válni.
Tekintsünk hát részletesebben bele a kocsmakalauzba!
A kötet jól felépített, már a szerkesztése is elárulja, hogy András otthonosan mozog a terepen. Kezdésképpen két fejezetben gyorsan össze is foglalja a klasszikus Óvárosi és Kisoldali sörözőket. Jól megválasztott, érdeklődést fölkeltő címekkel négy fejezetet szentel az Újváros, Žižkov és Karlín, Libeň illetve Holešovice kocsmográfiai leírásának. Majd újabb három fejezetben Bubenečtől Smíchovig, Kralovské Vinohradytól Strašnicéig kalauzol bennünket biztos kézzel.
Bohumil Hrabal megélte, megírta, majd Hagymásy András újrafogalmazta a libeňi sörszlalomot, amely a könyv egyik izgalmas része. A sörszlalom mellé bízvást állíthatjuk a XIX. században már dívó magyar kocsmai játékot, a sörösstafétát. Míg Hrabalék Felső-Libeňből a kocsmák kapuin keresztül siklottak lefelé a Palmovka lábáig, addig a pesti kiskocsmákban az asztal két oldalán ültek a versenyzők. A szélen ülők kezdték a stafétát: megettek egy kiflit majd utána küldtek egy sört. Az első párt a szomszédok követték, egészen a sor végéig. A gyorsabb sör, azaz sor győzött. A közös sors, a többszöri egymásrautaltság, kiérlelte a hasonlóságokat itt Köztes-Európában, esetünkben a szlalomot és a stafétát, amelyek az összetartozást erősítik. És az összetartozás egy kocsmában, de két derék ország között is, nagyon jó dolog.
A kocsmaleírások mellett Hagymásy András különböző történelmi, művelődéstörténeti emlékeket, érdekességeket sorakoztat föl, körültekintően a bejárt helyhez igazítva a betétet. Így találkozhatunk ejtőernyős hősökkel, megtudhatjuk, hogy a Langweil-makett alkotója a komló csehországi Mekkájában született, hogy a prágai loket egy rúd, de föltárul a vyšehradi szikla és a 16-os villamos továbbá John Lennon és a johanniták kapcsolata körüli titok is. Olvashatunk David Černý félelmet nem ismerő Baby-jeiről, Jan Žižkáról, aki bőréből harci dobokat akart készíttetni, és sok egyéb más érdekességről is.
Hasznos információkra is szert tehetünk, ha figyelmesen olvassuk András intelmeit szállásunk foglalásával, az utazással, a prágai közlekedéssel kapcsolatban. Alapfokú, azaz a kezdéshez szükséges ismeretre lelünk a könyv sörről, a cseh konyháról, az étkezési szokásokról szóló fejezeteiben. Az „Enni vagy nem enni” című rész praktikus tanácsokat tartalmaz mindazoknak, akik beiratkoznak a lét táncóráira, legyenek akár idősebbek, de lehetnek haladók is.
Több leírás maradt fenn a XVIII. századi magyarországi vendéglőkről, talán az egyik legjobb Gaal György „útikalauza” 1804-ből. A „Tudós Palótz” végiglátogatta Buda szórakozóhelyeit s le is írta azokat, a Rátzvárosi Sörháztól kezdve, ahol két kopasz fejű matematikus vitatkozott két pint sör mellett, a várban található azon kocsmáig, amelynek tetején egy kőből faragott török télen-nyáron pipázott.
András munkája hasonlóan a kétszáz évvel korábban keletkezett előzményekhez, egyrészt kortörténeti dokumentum, másrészt, jóval több annál, ugyanis a Prágai kocsmakalauz egy széles látókörű, klasszikus műveltséggel rendelkező, Prágát, a cseh kultúrát ismerő utazó, szépirodalmi alkotása.
A Prágai kocsmakalauz a kocsmai nyelv élő múzeuma. Fantáziadús szóösszetételek, mint árpafűlékúra, áthallások, mint a Sehonnai Ytong ember, és a szokatlan meghatározások tárháza, mint például „A méz a fontos, nem a vaj!”.
Szóősforrások medencében gyűlő gyöngyei törik a fényt előttünk, úgy, hogy minden kocsmára jut legalább egy. A leírások nyelvezetét a sörhab-faragászás és az irodalmi pezsgőtabletták képében megszülető rímek, kínrímek, két és háromsoros, a fogyasztás előrehaladásával párhuzamosan vaskosodó szövegei jellemzik. Olyan a könyv, mintha egy kocsmában beszélgetnénk. Olvasás közben én is fölbontottam néhány Plzeňský Prazdrojt, amelyre csúcsragadozóként mutat rá a szerző. Szükség volt rá az alább idézet, s a hozzá hasonló mondatok megfejtéséhez: „A nonfiguratív arckifejezésű pincérnő és töpszlimalac-mintás harisnyája a vizuálkontraszt egyszemélyi megtestesülése.” Valljuk be, e mondat megfejtése tiszta fejjel nem lenne egyszerű feladat!
Szerzőnk aprólékosan, nagy figyelemmel írja le a kocsmai enteriőrt, s az oda nem illő tárgyakról sem feledkezik meg, így elénk varázsolja a plafon alatt kifeszített dróton ücsörgő műpapagájoktól kezdve a lelógó kerékpárokon keresztül a kerti törpés pultig a rengeteg féle kocsmai tárgyi sokadalmat. Egy karlíni étterem berendezéséről idézem: „az ősi pénztárgép és a köré telepített kaktuszok jelzik a személyzet mézgaként csurranó szépérzékét”. Többször kritikus: „Ha valamit lehet bénán fölújítani és teljesen elrontani, hangulatot megölni, hát ez a hely az.” Másutt építész szemmel alkot véleményt, amikor: „A reneszánsz építészet gyökereit szaggató, horizontálisan földszinti és emeleti szintre tagolt, tervbisztró-bellemű kocsmá”-ról ír. A leírás sokszor naturalista, azaz élethű. Szinte érezzük az illatokat, szagokat, vágjuk a füstöt, jelen vagyunk, s figyeljük a jogos cinizmussal megírt részleteket, például: „Ha avas pisztáciát akarunk enni hamutartóból, megtaláltuk a város legjobb lelőhelyét.” vagy „Hiába van darts, csocsó, biliárd, flipper és számos műmenyétkedés” nem segíthetünk a helyen. Mégis! A kocsmák javáról oly bensőséges szeretettel ír András, hogy legszívesebben azonnal csomagolni kezdenénk, s indulnánk azokba a leírt helyekre.
Amikor fontosnak, ajánlandónak tartja, bemutatja a megkóstolandó ételeket, minden esetben fölsorolja a fogyasztható és a fogyasztandó söröket, de amikor a tapicskolt krumpliról ír, amit Bohémföldön Bramboráknak neveznek, mintha Tapička-Hubička forgalmista képe bontakozna ki, így erősítve bennünk azt a meggyőződést, hogy e kocsmakalauz irodalmi alkotás, megannyi szépirodalmi, filmművészeti áthallással.
A kocsmográfia elengedhetetlen része a stammgastok, miszerint törzsvendégek bemutatása. András leírásában föltűnnek a piros szemüveges fitnesskényszerben szenvedő hölgyektől kezdve, a szakállas bölcsészekig, a munkából ebédelni betérő szakemberektől a négyzetrácsos inges, láb között drótszőrű tacskót vigyázó idős bácsiig, aki ugyan csak pohárral iszik, mert eltiltotta az orvos, szinte mindazok, akik Prága bel- és külvárosaiban napközisek vagy egész naposak a kocsmákban, s akik nélkül az egész semmit sem érne.
Nem kihagyható a toalettológia tudománya sem, hiszen a vízöblítéses toalett feltalálója, az angol John Harington is elégedetten olvasná e gazdag leírást. Amióta azonban Új-Delhiben megnyílt a Toalett-múzeum, nem lehet kérdés, hogy András toilette-leíró tevékenysége érzékenyen kapcsolódik e tárgykörben is a muzeológiához.
Már csak azért is, mert csodálatos hely a prágai kocsma! van hely, ahol söralátéteken össze lehet gyűjteni a sör Tízparancsolatát. Egy-kettő mindig hiányzik, így kénytelen a kutató tovább folytatni terepmunkáját. A Na Růžku nagytermében falra festve a sör imáját olvashatjuk. S Hrabaltól tudjuk, hogy azért vannak olyan sokan a kocsmában, mert ott halnak meg a legkevesebben, igaz ennek ellentmond az a tábla, ami a Horkých Pivní Sanatorium toalettjében lóg. Kocsis Péter Prágai capricciojából tudom, hogy egy szemrevaló kocsma csaposa összehasonlító vallástörténetet és filozófiát végzett a Károly Egyetemen. Talán ő jobban ki tudná jelölni, meg tudná fogalmazni a kocsmográfiai kutatások jövőbeli mibenvalóságát és módszerét, mint én, ezért ebbe ma nem, legfeljebb András 2. kocsmakalauza bemutatóján fognék bele. Ennek ellenére engedjék meg, hogy most, végezetül egy magyar és egy cseh irodalmi emléket idézzek a háború, a söröző és az ember történetéről!
1849-ben, miközben a honvédsereg a Budai várat ostromolta, a pesti polgárok a Poplán Sörházban élték mindennapos életüket, eszükbe sem jutott, hogy valami bántódásuk lehet. Vajda János, mint sebesült honvéd is jelen volt, amikor este hatkor robbant az első bomba a közelben, amellyel a várat védő Hentzi osztrák tábornok elkezdte Pest bombázását. A békés sörözők – írta később Vajda a Vasárnapi Újságban – rémülten ugráltak fel az asztaloktól… az egész kocsma kiürült.
Švejk, amikor elbúcsúzott Vodičkától, így szólt az öreg árkászhoz: Ha vége lesz ennek a háborúnak, gyere el hozzám látogatóba. Minden este hat órától fogva megtalálsz a Kehelyben a Bojišťén.
E két történet azt bizonyítja, hogy a söröző este hatig és este hattól egyaránt vágyott szigete a világnak, amelyről Garnasztói Pál így ír egyik vendéglői élményéről: „…itt éreztem először elemi erővel, hogy megnyugszom, megpihenek, hogy körülöttem minden jó és szép – művészet, város, kert, napfény, étel-ital összetartozása.”
Hát, aki ezt az érzést szereti, vásárolja meg Hagymásy András Prágai kocsmakalauzát, utazzon el Csehországba, Prágába, s ha hiszi hogy így van, ha nem, járjon utána!